A filmcímre hajazó „Több mint sport” elnevezés jelzi, hogy a szervezők sok mindent gondoltak az öt éve bemutatkozott rendezvénybe, amelyet úgy hívnak Sárospataki Sportbál. Akkor az volt a remény, hogy a résztvevők száma megközelíti a kétszázat, mire a jubileumi számhoz érkezik. Ehhez képest most, február 29-én 420 vendége volt az eseménynek, az V. Sportbálnak az Árpád Vezér Gimnázium aulájában. Zemplén fővárosa ismét nagy szeretettel fogadta őket, akik ellátogattak a sport tiszteletére rendezett bálra. Sok- sok településről érkeztek, akiket welcome itallal, svédasztallal és gravírozott pohárral fogadtak a szervezők.
A megnyitón Sikora Attila, az est házigazdája üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte Szabó Gergelyt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnökét és Aros Jánost, Sárospatak Város polgármesterét, hogy nyissa meg rendezvényt. Az estet Tóth Emese freestyle-os bemutatója és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola (SAMI) növendékeinek néptánc produkciója gazdagította. Majd Belicza János, a SUSI elnöke következett, aki megköszönte a női kézilabdacsapatnak a teljesítményét, hogy történelemet írt: negyven év után ismét felnőttegyüttese van Sárospataknak.
A sztárvendégekről filmbejátszás is látható volt, életutakat és diadalmas sporteseményeket idézve. A "színpadra" először – a legsikeresebb magyar kézilabda edző – Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos állt, majd a – már lassan zempléni – tuskirály, dr. Hegedüs Csaba következett. Rövid interjú keretében meséltek pályafutásukról. Öröm volt látni az emberek arcán, az elismerést, az örömöt, hogy ilyen – világhírű – nagyságokat láthattak.
Természetesen a programok sem maradhattak el, hiszen volt táncverseny, teqball-bemutató, a belépőjegy sorszámával lévő óránkénti nyerési lehetőség. A bálon ismét fotós stáb dolgozott és készített gyönyörű képeket, amelyet akár a helyszínen azonnal a nagyközönség rendelkezésére bocsátottak.
A terem díszítését Varga Györgyné (Zsóka) és csapata készítette ismét, amely idén piros, kék, arany színben tündökölt. Az esten a zenét a – már szintén hazajáró – debreceni Jam zenekar szolgáltatta, kiválóan.
A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola elnöksége szeretné háláját kifejezni sportolóknak, szülőnek, edzőnek, támogatónak, a báli vendégeknek, a főszervező Zsófi Józsefnek, akik olyan sokat tettek annak érdekében, hogy Több mint sport híre sokfelé eljusson…
Hajrá Sárospatak! Hajrá Sárospataki Sport!
UTÓSZÓ HELYETT
Szokás azt mondani, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar… Egy bálról is el lehet mesélni sok mindent azoknak, akik nem voltak jelen. Itt azonban a bizonyság: végtelennek tűnő, hosszú névsor következik, főhajtás mindazok előtt, akik hozzájárultak a jubileumi bál sikeréhez. Ez mindent elmond az előkészületek lendületéről, az összefogásról – és igen, a sport csodálatos erejéről, kisugárzásáról.
Sárospatak Város Önkormányzata
Sárospataki Tankerület
Sárospataki Kommunális Szervezet
Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiuma
Olimpia bajnok sportbarátaink
Continental Dohányipari Zrt.
Prec-Cast Öntödei Kft.
Kispatak 2000 Kft.
Weinberg "93 Építő Kft.
Geo-Milk Növénytermesztő,
Szarvasmarhatenyésztő Kft.
Épszer – építő és szerelő Zrt.
Biofarm Növénytermesztő és Szolgáltató KFt.
Cerealport Kft.
LAVET Gyógyszeripari Kft.
ENGIE Magyarország Kft.
Market Építő Zrt.
AROSA Kft.
Dr. Hörcsik Richárd
Dr. Hegedüs Csaba
Prof. De. h. c. Mocsai Lajos
Tour de Hongrie
Vuelta Kft.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Palaticzky Szabolcs
Fodor Pál
Hotel Bodrog Wellness
Grand Tokaj
Betyár Lovastanya
Fazekas András
Aegon Zrt.
Muha Miklós
Vígh Zsolt
Varacskai István és párja
Németh Judit
Tuss Péter
Pathfinder Kft.
Tóth Emese
Varga Györgyné (Zsóka)
Ló-Vált Kft. - Lívják Emília
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
Szent Erzsébet DSE
Erdélyi Noémi
Makk Hetes étterem
Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Sárospatak
Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (SAMI)
Le-Porello 2005 Kft. - Papír - Írószer
www.sarospatak.hu
Észak-Magyarország
Hercegkút Község Önkormányzata – Rák József
Kovács Gábor
Virágvarázs
Hotel Magita - Erdőbénye
Ristorante Collegno
Tokaji Evinor Bt – Simkó Sándor
Vectra – 2003 Kft.
Bálint Béla
Sárospataki Polgárőr Egyesület
DIEGO – SÁROSPATAK
Rapid Nyomda, Sárospatak
Best Byte, Sárospatak
Sárospataki Nyomdaipari Kft.
Ajtainé és Társai Kft. – COOP
Sohi és Társa Bt. Gazdabolt
M-Computer Szerviz Kft.
Csatlós Gábor és családja
Kecskés László és családja
Farkas Szabolcs
Vachter Tamás és családja
STC kézilabda-szakosztály
STC
Tóth Tamás – Pácin
Frézia Virág Üzlet
Kelemen Judit
Bari Sándor és családja
Kechner Kft. – Kerchner József
Pedmok Team Kft. - TOTÓ - LOTTÓ
Kövér Cukrászda
Blue Squas Club
Mol Benzinkút, Sárospatak/Sátoraljaújhely
Nagy Tüzép, Sárospatak
Gyógyászati Segédeszköz, Sárospatak
Navati Yoga
Krai Csaba és párja
STC Ökölvívó Szakosztálya
Weldomont 200 Kft.
Mystic day
Belicza Bence és párja
Rakoczás Zsolt és családja
Somossi koccintó
Erdélyi Noémi