Egységben egészségben. Ez a szlogenje az Észak-magyarországi régió öt kistérségében megvalósuló, prevenciós célú szabadidősport-programnak. A projektnyitó rendezvényt 2018. március 23-án tartották a Comenius Campuson; köszöntőt dr. Hörcsik Richárd mondott. A Borsod-Abaúj-Zemplén 5. választókörzetének országgyűlési képviselője egy nap híján egy évvel később látogatást tett a projekt irodájában.
Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőt dr. Hegedüs Csaba, a SEZE (Sportos és Egészséges Zemplénért Egyesület) elnöke és Lívják Emília alelnök fogadta az Egységben egészségben-program ízléssel berendezett, szép irodájában, amely elnyerte a vendég tetszését is.
A birkózó olimpiai bajnok adott tájékoztatást az elmúlt egy esztendő eseményeiről és eredményeiről. A kiemelt rendezvényeken és fórumokon, valamint a 47 településen elindult, rendszeres testedzési alkalmakon két és fél ezren vettek részt, ami időarányosan megfelel a kitűzött céloknak. És amiért elismerést is kaptak.
A képviselő örömmel fogadta a mutatós tényeket, és külön kiemelte dr. Hegedüs Csaba szerepét: „Nekünk a személye, és az általa meghívott világhírű élsportolók húzóerőt jelentenek. A példaképekkel való találkozások segítenek a fiatalok nevelésében, az egészséges életmódjuk kialakításában.” Elmondta továbbá, hogy a választókörzetében nagy súlyt helyeznek a testkultúra támogatására, az 1.7 milliárdos létesítményfejlesztési program fő iránya az iskolai testnevelés feltételeinek javítása. Külön említette Cigánd, Tállya, Pálháza és Encs tárgyi gazdagodását. Azt az Egységben, egészségben-program segítsége révén is a korszerű mindennapi gyakorlat fejeli meg.
Hegedüs Csaba megajándékozta a vendéget az általa írt Mr. Tus-tankönyv díszpéldányával.
Dr. Hörcsik Richárd a nap folyamán Facebook-feljegyzésben emlékezett meg a látogatásról.