A jóváhagyást végző szervezet által jóváhagyott költségterv és a jóváhagyó végzés:
innen illetve a végzés innen letölthető!
Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása
Teremtsünk
lehetőségeket – a hátrányos térségben!
ELŐSZÖR A SULI-BA, UTÁNA A SUSI-BA!
SUSI = tehetséges gyermekek – megszállott szakemberek
1; HELYZETELEMZÉS:
2007-ben alakult a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola Egyesület,
röviden a SUSI. A komoly szakmai munka mellett, a gyermekek egészségre
nevelése is egyik fő célunk között van. Az elhivatott edzők heti három,
illetve az új sportfejlesztési koncepció (TAO) révén már van olyan
korosztályunk ahol 4 alkalommal, négy helyszínen tartanak
foglalkozásokat. A korszerű képzés és edzésmunka mellett, egyik
legfontosabb feladatának tekinti a SPORTISKOLA a versenyeztetés
kérdését, hiszen egy mérkőzés száz edzéssel is felérhet. Így
remélhetőleg olyan játékosok kerülnek ki a SUSI kötelékéből, akik
megfelelően öregbítik Sárospatak város hírnevét, és nemcsak a
sportpályán, de az élet minden területén is megállják a helyüket. A SUSI
„falain” belül jelenleg a következő lány-fiú csapatok vannak jelen: U13
- lány; U12- lány; U11-lány; U10 - lány és fiú (új-TAO); U9 lány; U8 -
fiú (új-TAO); U7 - fiú (új-TAO). A SUSI megmutatta, hogy létezik a
szülők körében is igény, és ez a város határain túlra is kiterjed. A
Sportiskolában a sárospataki gyermekeken túl, Karcsáról; Kenézlőről;
Sátoraljaújhelyből; Hercegkútról; Sárazsadányból, Makkoshotykáról;
Pácinból; Erdőhorvátiból; Vámosújfaluból; Vajdácskáról és Szerencsről is
bejárnak a tanulók, ami figyelemre méltó. Az egyesületünknek
együttműködési megállapodása van a Nyírsulival, a Sárospataki Torna
Club-bal (ahol a gyermekek tovább folytatják pályafutásukat - U13-tól
felfelé) és a lengyel székhelyű Tyczyn város sportegyesületével is. Sőt,
kiváló a kapcsolatunk a Debreceni Sportiskolával; a Kazincbarcikával, a
Nyírsulival. Szakembereink megszállottságát és gyerekeink tehetségét
próbáljuk meg hatékonyabban kiaknázni. Edzéseinkhez óriási segítséget
nyújt Sárospatak Város Önkormányzata; a Városi Uszoda; a Miskolci
Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolája; a Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola; a
Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája; az Árpád Vezér
Gimnázium. Az egész város egységes és tesz a körzet minőségi
kézilabdájáért, utánpótlás-neveléséért. A magyar szivacskézilabda,
kézilabda jövője függ attól, hogy ilyen kis térségekben is legyen
összefogás a sportoló nemzet megvalósítása érdekében. A versenyeztetés
kérdését is fontos tényezőnek tartjuk, megfelelő mértékben. Ezért minden
csapatunknak 3 tornát szervezünk éves szinten. Ebben benne van a
Gyermeknapi Sportfesztivál is, ahol két nap, több mint 50 csapat vesz
részt, 7 korcsoportban. A kupáink szinte az egész országot átfogják,
hiszen elfogadták már a meghívásunkat a következő csapatok: Budapesti
Honvéd, Nyírsuli; MISI – Miskolci Sportiskola, Vác, Debrecen SI, DVSC,
Kazincbarcika, Hatvan, Gyöngyösi Sportiskola, Salgótarján, Szeghalom,
Mátészalka, Fehérgyarmat, Hajdúnánás, Bőcs SE, Encs SE, Mezőnagymihály,
Dunakeszi, Ózd, Karcsa, Pálháza, Tiszavasvári, Tiszaújváros, Szerencs,
Újfehértó, Girincs, Tokaj DSE, Sátoraljaújhely SE, Nagyrozvágy.
Megpróbálunk minden eseményen kettő hazai csapatot elindítani, ezáltal
mindenkinek lehetőséget adni, hiszen nem tudni kiből lesz a következő
Kovács Péter.
A gyermekeknek szeretnénk mindent megteremteni a mozgáshoz,
természetesen úgy hogy figyelünk arra: hogy a sportolás ne menjen a
tanulás rovására. Hátrányos helyzetünkből adódóan nagyon nehéz a
szükséges felszereléseket, eszközöket, vagy akár a terembérlést is
biztosítani. Önhibánkon kívül hátrányos helyzetű településnek, körzetnek
minősülünk, ráadásul nagyon messze vagyunk bármely megyeszékhelytől. De
töretlen erővel megyünk előre, hiszen egy csillogó szemnél nincs szebb
látvány. Összességében egy idézet a legmegfelelőbb a tevékenységünk
kifejezésére: „Ez a sportág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozni
kell” /Gyulai Márton/.
Projekt időtartalma és tevékenységének ütemterve
Legújabb sportfejlesztési programunk a következő időtartamra szól:
2013.07.01-től 2014.06.30-ig. Edzéseinket minden korcsoportban eddig
heti kétszer-háromszor tartottuk, de a TAO lehetővé tette a
három-négyszeri foglalkozásokat is. Sok versenyen veszünk részt, mely
főleg az ERIMA és az INTERLIGA küzdelmeiből áll (három ország csapatai =
Miskolci Sportiskola, Kazincbarcika, Ózd, Cigánd, Máramarossziget,
Kassa, Szatmárnémeti, Kisvárda KC, Nyírsuli, Hajdúnánás, SUSI). De ezen
kívül a Diákolimpia programban is sok játékosunk szerepel! Különböző
tornákon, versenyeken is részt veszünk (főbb korosztályok = korosztályos
bontásban = csatolva), elsősorban Magyarországon (Nyírsuli, Debrecen,
Kisvárda, Budapest, Hajdúszoboszló, Ózd Lóci DSE, Hajdúnánás...), de
külföldön is szerepelhettünk már az éven (Németország, Románia,
Szlovákia). Ezen kívül 6 éve haza rendezésű tornákat is szervezünk!
Jelenleg a jubileumi XX. kupánknál tartunk!
A sportfejlesztési program szakszövetségi stratégiához való viszonyának részletezése, valamint a korábban beadott sportfejlesztési program és a jelen sportfejlesztési program közti kapcsolat bemutatása (amennyiben van)
Sportfejlesztés:
KÉZILABDA…. csupa nagybetűvel
Sportfejlesztési koncepciónk kidolgozása során messzemenően figyelembe
vettük a Magyar Kézilabda Szövetség irányelveit és programját. Mindezek
mellett természetesen a helyi sajátosságok is döntően befolyásolják a
munkát.
Ismereteink szerint a kézilabda sportág utánpótlás képzése, az egyik
legfontosabb a gyerekek egészséges életmódjának megőrzése, fejlődése,
életre való nevelése érdekében. Jelenleg térségünk hátrányos helyzetűnek
minősül, így nagy erőfeszítésekbe kerül, hogy továbbra is komoly
szakmai munkát tudjunk végezni.
Szeretnénk sportiskolánkban egyre több gyermeknek lehetőséget adni a
sportolásra, ezáltal a KÉZILABDÁT, SZIVACSKÉZILABDÁT népszerűsíteni és
új sportcsoportokat létrehozni (2011/2012 és a 2012/2013 - TAO - a SUSI
sportfejlesztési programjaként 2 új csapatot eredményezett = U8 és U10)
egészen az óvodás kórtól. Mivel U13 és alatti korosztállyal dolgozunk,
ezért fontos feladatnak tartjuk a tanulók létszámának megduplázását.
Sőt, 2013 szeptemberétől új szakosztállyal szeretnénk bővíteni
egyesületünket, ez pedig - a városunkban oly népszerű, és országos
eredményeket hozó – leány-fiú (OVI)SZIVACSKÉZILABDA. Sportszakmai
céljaink között szerepelt az is, hogy megfelelő pályákon,
sportcsarnokokban tudjuk az edzéseket elvégezni. Ez a törekvésünk java
részt teljesült is. Az Európai szintű tárgyi (infrastruktúra) és
személyi feltételeket eddig nem mindig tudtuk biztosítani, de most már
sok új eszközzel és felszereléssel büszkélkedhetnek sportolóink. A
gyermekeknek szeretnénk megfelelő számú versenyt (elsősorban
Magyarországon), utaztatást (együtt utazik a csapat, és nem külön viszik
Őket a szülők), felszerelést (megfelelő minőségű mez, melegítő...) és -
a fejlődésük érdekében elengedhetetlen - eszközöket (leszúrható bója,
rugófal, megfelelő mennyiségű labda...) megteremteni. Egy - egy rangos
eseményre (válogatott mérkőzés) már el tudtuk vinni sportolóinkat (pl.:
Magyarország-Horvátország EB sel. mérkőzés) és látva a gyermekek örömét,
továbbra is kiemelt céljaink között van. Fontosnak tartjuk az edzők
képzése mellett, a megbecsülésüket is, amit eddig nem mindig tudtuk
biztosítani. Az edzőinknek vagy szakedzői képesítésük vagy TF által
kibocsájtott diplomájuk van, sőt majdnem minden szakember testnevelő
tanár is egyben, licencel rendelkezik. Egyesületünk gazdasági
modernizációja, gazdasági működésének, átláthatóságának megvalósítása és
biztos anyagi hátterének megteremtése is kiemelt céljaink között van.
A MEGVALÓSÍTÁS ESZKÖZEI:
Ahhoz, hogy több csapattal tudjunk dolgozni, az iskolákkal (nem csak
sárospataki) való kapcsolatot fogjuk mélyíteni. Több toborzási
lehetőséget fogunk biztosítani, több szülői értekezletre fogunk elmenni.
Ezáltal a szülőket személyesen fogjuk tájékoztatni a SUSI új
lehetőségeiről. A szivacskézilabdában is nyitunk, mégpedig az óvodások
tekintetében. Sok játékos van Sárospatakon és környékén akik a
közelmúltban részt vettek országos döntőkön (ERIMA; DIÁKOLIMPIA), akiket
felkeresve, új leány szakosztályt indítunk sportiskolánkban. Megfelelő
pályákon fognak edzeni gyermekeink, hiszen eddig a bérleti díjakat nem
mindig tudtuk megfizetni. Eddig is jó kapcsolatunk volt, azokkal a
sportegyesületekkel, akikkel együttműködési megállapodást kötöttünk, de
ezután - a gyerekek tehetséggondozása és a fiatal játékosok élvonalba
kerülése miatt - akadémiákkal is felvesszük a kapcsolatot. Az edzőinket
minden továbbképzésre elküldjük, ahol a fejlődésük biztosított.
Felvettük a kapcsolatot aerobic edzővel és egészségügyi szakemberrel is,
akik segíteni tudtak a továbblépés érdekében, ezt a segítséget továbbra
is szeretnék igénybe venni (2012/2013-as TAO). A SUSI eddig is remek
kapcsolatot ápolt a médiával és eddig is üzemeltetett weblapot. Ezután
még több sajtótájékoztatóra és külső kommunikációra lesz szükség, annak
érdekében, hogy minél többen megtudják, milyen specifikus munka folyik
nálunk. Nemzetközi kapcsolatainkat pedig bővíteni szeretnénk
(Olaszország; Németország).
SZAKMAI FEJLESZTÉS:
1, UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS:
A, megfelelő pályákon, sportcsarnokokban edzéseket vezetni, így az
edzésszámot növelni - mint ahogy tettük ezt most is (2012/2013-as TAO),
B, megfelelő számú versenyt biztosítani sportcsoportjainknak, így az
ország több településére eljutni, lehetőséget adva a sportszakmai
fejlődésre,
C, autóbusszal történő utaztatás is fontos feladat, ami egyben
egységessé tette a csapatainkat, így megtapasztalhattuk azt, milyen
összetartó erő van a közös utazásokban,
D, kapus és aerobic edzőt alkalmaztunk és ezt továbbra is szeretnénk
megtenni, hiszen szakmailag kézzel fogható, felfelé irányuló tendenciája
van, kondicionálós terem kialakítása is fontos lépés volt,
2, OKTATÁS, NÉPSZERŰSÍTÉS, SZAKTUDÁS:
E, egyre több gyermeknek lehetőséget adni a sportolásra, ezáltal a
térségünkben – ahol kevés egyesület foglalkozik a sportág utánpótlás
nevelésével - népszerűsíteni a SZIVACSKÉZILABDÁT, KÉZILABDÁT.
F, új sportcsoportok létrehozása az óvodás kórtól, tehát a
SZIVACSKÉZILABDÁT, KÉZILABDÁT megismertetése az intézményekben és a
szülők körében,
G, edzőink képzése, szakmai fejlesztése,
H, Az ovi SZIVACSKÉZILABDA felkarolása, népszerűsítése, felmenőrendszer
biztosítása településünkön (mivel városunkban nincs női felnőtt csapat)
MOTIVÁCIÓS, ESZKÖZ ÉS STRUKTURÁLIS FEJLESZTÉS:
I, megfelelő minőségű felszerelést biztosítani (mez, melegítő, cipő…)
(motivációs eszköz is egyben),
J, még több új és megfelelő eszközöket (bója, dobófal, megfelelő
mennyiségű labda...) megteremteni (motivációs eszköz is egyben), hiszen
látva (az előző sportfejlesztési koncepcióból vásárolt felszerelések)
sportolóinkat, ahogy mosollyal az arcukon, örülve a melegítőnek,
labdának, stb. és újult erővel tudnak a szürke hétköznapokban is edzésre
járni.... , így joggal gondolhatjuk azt, hogy megéri a befektetett
munka, küzdelem.
K, Magyar válogatott mérkőzéseire elutazni, ezáltal megmutatni a
sportolóinknak, hogy hova lehet eljutni – (motivációs eszköz is egyben),
L, Európai szintű tárgyi (infrastruktúra) és személyi feltételeket
biztosítani,
GAZDASÁGI FEJLESZTÉS:
1. KOMMUNIKÁCIÓ
M, egészségügyi szakemberrel történő, heti kommunikáció, az egészséges
étkezés és életmód érdekében,
N, médiákkal történő kommunikáció fejlesztése, honlapunk naprakészsége,
angol nyelvű fordítása,
O, Nemzetközi kapcsolataink megerősítése, bővítése,
P, specifikus felmenőrendszer biztosítása, együttműködési megállapodás
NBI-es egyesületekkel, AKADÉMIÁKKAL,
Q, SUSI évkönyv és ajándéktárgyak létrehozása (2012/2013-as TAO = SUSI
pohár; SUSI törölköző; SUSI mez….)
R, már nem használt eszközök átadása, kisebb egyesületeknek (!)
2. FINANSZÍROZÁS
S, edzőink szakmai és erkölcsi megbecsülése (2012/2013-as TAO-ban
megtörtént),
T, egyesületünk gazdasági modernizációja, gazdasági működésének,
átláthatóságának megvalósítása és biztos anyagi hátterének megteremtése.
Z, tárgyi eszköz beruházásunkkal (laptop, fényképező, kisbusz, stb.)
szeretnék még jobb szakmai munkát végezni.
A sportfejlesztési program lehetséges társadalmi és gazdasági hatásai (különös tekintettel azok időbeni realizálódására), a várt előnyök és a figyelembe veendő kockázatok megjelölése
TÁRSADALMI
ÉS KÖRNYEZETI HATÁSOK:
A, a gyermekek előtt mindig nyitva volt az út a SUSI-ba. Így is volt
olyan tanuló aki nem fért be valamelyik kertbe. De a hitvallásunk az,
hogy nem lehet tudni előre, kiben milyen tehetség rejlik. Így létre
tudunk hozni, akár korosztályos „B” csapatot is (egy korcsoportnál már
az előző sportfejlesztési program által sikerült, 2003-ban
születettekkel).
B, egészséges, testi fejlődés biztosítása (Pl. testápolással,
öltözködéssel, táplálkozással, étrenddel kapcsolatos ismeretek -
sportvitalitás, sportétrend)
C, Az emberi vetélkedés, versengés sajátos formája, ahol hagyományok,
történetileg alakult szabályok alapján törekszenek jobb teljesítményre. A
közösség szerepe, pozitív hatással van a társadalmi beilleszkedésre.
Mert a közösségben a problémamegoldó képesség, a kommunikáció, a
hazaszeretet, a bűnmegelőzés, az életmódot-alakító tényezők (pl.:
példamutatás) és az erkölcsi, akarati tulajdonságok is fejlődnek.
GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HATÁSOK:
D, azáltal, hogy Nemzetközi és országos tornákat szervezünk, nemcsak a
gyermekeknek jó, hanem a városnak is, hiszen a sportturizmus fontos
kapocs lehet a SUSI és a város életében. Az évek során sok szülő,
hozzátartozó kísérte el gyermekét Sárospatakra (külföldiek is), akik
utána visszajöttek, adott esetben nyaralni, vagy egyéb indokkal.
E, az eredményeink terjesztésének fejlesztése (SUSI újság, internetes
portálok, írott sajtó, dvd-k a versenyekről, sajtótájékoztatók), még
több tanulót sodorhat a sportiskola „falai” közé, ráadásul több támogató
is felfigyelhet egyesületünk működésére - főleg az új sporttörvény adta
lehetőségek kapcsán.
F, mivel lehetőségünk volt és bízunk benne, hogy lesz is rá, az
egészséges életmódra (táplálkozás, mozgás) neveljük – szakemberek
segítségével – gyermekeinket, ezért felnőtt korban kevesebbet kell
gyógyszerre, haszontalan és káros szenvedélyekre és egészségtelen
ételekre, italokra költeniük. Ráadásul a gyermekeiknek is ezt fogják
közvetíteni!
G, azok a játékosok, akik a SUSI-ból indulva lettek NBI-es vagy esetleg
válogatott sportolók, egyrészt megfelelően tudják öregbíteni a városunk,
térségünk és egyesületünk hírnevét, másrészt komoly pozícióba kerülve,
akár gazdasági és erkölcsi segítséget is tud majd nyújtani.